Új ellenség a láthatáron. Csodaszép, villámgyors, falánk, és még a törvény is védi. Ő hozza el sövényeink végzetét?
“Először a két fiatalabb kezdett kiszáradni” - meséli egy tizenhatodik kerületi kerttulajdonos, akinek tavaly még jó tizenöt éves, büszke tujasor szegélyezte a kertjét. "Mára mindegyik halott”. Különösen groteszk látvány, hogy fácskák még így is makacsul ragaszkodnak a kerttervezők számára oly kedves tulajdonságukhoz: nem hullatják a lombjukat.
Egyre több szép, haragoszöld tujasövényen jelennek meg barna foghíjak, a pusztulás jelei. A kertészeknek pedig sok esetben fogalmuk sincs, mi lehet a baj okozója.
Bevándorlók a borókásban
A problémát egy olyan rovarfaj okozza, amelyért pár éve a gyűjtők még a horvát tengerpartig is leutaztak. Németh Tamás, a Magyar Természettudományi Múzeum bogárgyűjteményének munkatársa elmondta, hogy a boróka-tarkadíszbogár (Lamprodila festiva) első hazai példányát 1999-ben találták meg a barcsi ősborókásban, Budapesten pedig egészen 2012 nyaráig kellett várni a megjelenésére. Ezután azonban felgyorsultak az események - a tetszetős megjelenésű kártevő Csepeltől Újpestig több helyen felbukkant, Óbudán pedig 2013 tavaszán több száz példány rajzását is megfigyelték.
Délről jön a veszedelem
Aki légkondicionált lakásából szomorúan szemléli, ahogy a füvön parkoló terepjárója mellett elszáll az élet szeretett életfájából, jobb, ha kicsit magába néz. Ha hihetünk azoknak, akik a klímaváltozás vészharangját kongatják immár pár évtizede - márpedig hihetünk -, akkor e színes bogarat az egyre melegedő időjárás csábíthatta korábbi, délebbre fekvő élőhelyeiről fővárosunk kertjeibe (a szakértők szerint kellett neki némi segítség is, de az ilyesfajta kártevők mindig számíthatnak a díszfaiskolák szállítmányaira).
Miután itt megvetette ízelt lábait, elég neki, ha tujánk - például éppen a melegebb és szárazabb nyarak miatt - kicsit rosszabbul kezdi érezni magát, vagy legyengíti valamilyen egyéb nyavalya, és a bogár máris lecsap. Lárvái a kéreg alatt elrágják a fa tápanyagszállító háncsszövetét, és a tuja evilági története itt véget is ér. A kifejlett díszbogarak jellegzetes, ovális kirepülőnyílásokon távoznak, felmásznak a napsütötte tuják csúcsára, majd itt ücsörögve vagy a fa körül repkedve keresik párjukat, végül pedig elszállnak. A kerttulajdonos mindebből sokszor csak annyit lát, hogy kiszáradnak a fák.
Törvényi védelem
A helyzet különös pikantériája, hogy tujáink pusztítóit a lárvákat elrejtő milliméteres kérgen és a bogarakhoz mérten fürge mozgás képességén kívül egy minisztériumi rendelet is segíti. Tuják egész generációja cseperedhet fel helyettes államtitkárok kertjeiben, és válhat behurcolt mediterrán kártevők áldozatává, miközben a KöM 2001/13-as rendelet rendületlenül érvényben marad. Ez minden díszbogár közül épp a borókára, no és persze a kedvenc tujáinkra szakosodott fajnak tulajdonít 50 000 forintos természetvédelmi értéket (az eredeti szándék persze érthető, hiszen korábban ritkaságnak számított). Összehasonlításképpen ennyit egy hollóért vagy egy teljes erdeivöröshangya-bolyért kell fizetnie annak, aki kárt tesz bennük.